Furcsa őrülettel jöttem a világra. Ha János bácsi hitetlenkedve néz, már megint vitatkozni kezdek, hiszen az őrület nem egy szokatlan születési rendellenesség. A sebesség örültjei feltűnés nélkül élik az életüket. Csak akkor derül ki a baj, amikor egy gyors autóba ülve tövig tapossák a gázt az autópályán. A szerencsejátékos is biztonságban van, míg elő nem kerül a kártya, és a magasság bolondjai is normálisnak tűnnek, csak a hétvégéiket töltik sziklamászással.

Az én örületem a sebesség helyett a távolság, és a szerencsejáték helyett a tudomány. Engem a messze tájak mindenféle további indok nélkül vonzanak, és a távoli kultúrák éppúgy kiváltják szenvedélyes érdeklődésemet, mint a levegőtlen, fénytelen, anyagtalan messzeség. A kilométerek puszta mennyiségén élvezettel elmélkedem. A felfedezés és az eredmények rendszerezése egy másik tevékenység, amelyik határozatlan időn át elszórakoztat, örömet okoz, csábít. Ez talán megmagyarázza, miért traktáltam János bácsit annyit a tudományos fantasztikum irodalmával, amelyik a két örületem sajátságos egyvelege.

Azért hozom ezt fel, mert az egyetem végeztével, 23 évesen az életemről kellett döntenem. Szerettem volna a tudományt és a messzeséget ötvözni. Már évek óta sikerrel dolgoztam egy kutatócsoportban, és a mentorom segítségét kértem, hogy Új-Zélandon doktori kutatói helyet találjak, de nem járt sikerrel. Tudományos pályára Magyarországon gond nélkül léphettem volna, de a kutatócsoportban 3 év helyett 9 évet kívántak meg egy doktori hallgatótól, és ez egy nőnek, én akkor úgy gondoltam, biológiai értelemben sem felel meg. Közben szüleim határozottan várták, hogy visszatérjek, és kivegyem a részemet a családi gyógyszertárakban.

Ezután elbizonytalanodtam. Ma már, visszanézve, számtalan lehetőségem lett volna, hogy mindkét szenvedélyemet szem előtt tartva válasszak életutat. Úgy érzem, a tehetetlenségem csak részben az élettapasztalatom hiányából fakadt, részben pedig a kulturális környezet gomolygó felhőjének a homályából. Annyi ideig elzárva a nyugati kultúrától senkinek sem volt körülöttem gyakorlata a külföldi lehetőségek feltérképezésében, magam sem tudtam, hova forduljak segítéségért. Sőt, akkoriban ilyesféle célok ellenérzéseket váltottak ki sokakból. A tudományos pálya is több gyakorlati kérdést vetett fel, a szorosan együtt dolgozó kis csoportokban fellépő természetes ellentétektől a családalapításhoz szükséges megbízható jövedelem biztosításán át a karrierépítés kihívásaiig.

Végül vőlegényemmel Szekszárdra költöztünk, és elkezdtük az MBA (üzleti egyetem) kurzusát. Sem a messzeség, sem a tudomány nem kézzeltapintható a gyógyszertárvezető életében. Mégis, szüleim örömmel vártak haza, és a további tanulmányok kielégítették a tudomány-éhségemet. Én megelégedtem azzal, hogy életem nőként a megfelelő irányba halad. Azzal vigasztaltam magam, hogy édesapámhoz hasonlóan, a tudomány helyett a családalapítás mellett tettem le a voksomat. Ugyan ez áldozat, de ő többször bevallotta, hogy úgy érzi, helyesen döntött.

Két év alatt kiderült, rossz úton járok. A gyógyszertárvezetői munka nem nekem való. Ez kiderült, hogy a stressz félévente munkára alkalmatlanná tett, betegnek éreztem magam, nem aludtam, kedvetlenné váltam. Átéltem életem első kudarcait, és erőtlenség vett rajtam erő. Nem értettem, hogy probléma nem belőlem eredt, csak a sorsom vezetett rossz felé. Másik álmunk, egy földház építése is komoly nehézségekbe ütközött. Egyetemi barátaimat, zenésztársaimat, művésziskolámat is elvesztettem. A magyar forint zuhanni kezdett, és az autónk részleteit egyre nehezebben tudtuk befizetni, pedig derekasan dolgoztunk. A jövő egyre sivárabbnak tűnt, az álmok délibábjai a közelségtől üres, száraz napokba olvadtak. Egyetlen szilárd pont az életemben a párkapcsolatom volt.

Az üzleti egyetemen további ijesztő híreket kaptunk. A közgazdászok egyre magabiztosabban beszéltek a közelgő válságról, amit 2009-re jósoltak. Arra biztatták az osztályt, hogy most költözzön külföldre, aki szeretne, mert a forint hirtelen zuhanni kezd majd. Ugyanakkor, ettől függetlenül, azt is megtudtuk, hogy Új-Zéland politikai és pénzügyi rendszere példamutató, az egészségügy egyedülállóan jól működik.

Vőlegényemmel az esküvőt és a kiköltözést terveztük. Gondosan tájékozódtunk a lehetőségek felől, és a dobogóra Kanada, Spanyolország és Új-Zéland került. Végül a természet szépsége, az atomenergia helyett megújuló energaforrások használata és az éghajlat hasonlósága miatt Új-Zéland mellett döntöttünk. Mindeközben komolyan spóroltunk, szórakozásra, kényelemre nem költöttünk, végül az esküvői ünnepséget is egy tucat résztvevőre faragtuk le. Terhet jelentett az is, hogy nem tudtuk kifejezni, nekünk micsoda csodálatos lehetőséget jelent az új élet reménye. A barátaink és a családtagjaink ijedten, féltve hallgatták, amennyit a terveinkből meg mertünk osztani. Vállvetve próbáltuk a magyar életünket eredményesebbé tenni, mert megértettük, hogy szüleink számára elköltözésünk nehezen feldolgozható traumát jelentene.